2024. április 19., péntek
FONTOS

Megújult a Gyulahús szárazáru termékek és a májasok csomagolása

Megújult a Gyulahús szárazáru termékeinek, valamint a májasoknak a csomagolása – jelentették be a kedd délelőtti, Béke sugárúti telephelyen megtartott sajtótájékoztatón.

Elhangzott, a fogyasztók számára nem jelent radikális változást az új csomagolás megjelenése a boltok polcain. Megőrizték mindazt az értéket, amit az elmúlt több, mint 150 évben felépítettek a termékkel kapcsolatban.

Daka Zsolt, a Gyulahús Kft ügyvezetője kiemelte, a csomagolás fejlesztéssel, az arculat finomítással nem az volt a céljuk, hogy 180 fokos váltásba kezdjenek. Látták azt, hogy a vásárlóik megszokták, megszerették azt a megjelenést, amely korábban is látható volt.

Elhangzott, az új csomagolással az volt a cél, hogy a szárazárukat, leginkább a szeletelt termékeket, húskészítményeiket olyan egységes arculattal jelentessék meg a piacon, ami a vevők számára felismerhető, és könnyen tudják azonosítani a Gyulaival. Az eltérő termékeket egyedi címkékkel különböztetik meg. Szempont volt a fejlesztés során, hogy olyan csomagolóanyagokat használjanak, melyek vékonyabbak és ezáltal az éves felhasznált mennyiség jelentősen csökkenhet. Ezáltal a társaság környezetterhelésre gyakorolt hatása is jelentősen csökken.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a piackutatás során fogyasztói problémákkal szembesültek. A májas barnulásának megelőzésére egy egyszerű megoldást találtak.

A közeljövőben a különböző felvágottak megjelenését is megváltoztatják. Daka Zsolt kiemelte, a jövőben a szárazáru termékeket esetében a vákuumcsomagolást kivezetik, hiszen a fogyasztói igények a védőgázas csomagolás irányába mozdultak el az elmúlt években.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …