2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 09. 30.

Témák:

– 1 milliárd 193 millió forintot nyert Gyula a Rosu utca kiépítésére. Ebből az összegből szilárd burkolatú utat építenek a Csabai és az Elkerülő út között. Az utca megfelelő szélességének kialakításához közel 60 ingatlan meghatározott részét kell megvásárolniuk, vagy kisajátítaniuk. Többek között erről, valamint a gyulai járásra vonatkozó Integrált Településfejlesztési Stratégiáról és a kapcsolódó Megalapozó Vizsgálatról döntött csütörtök délelőtti ülésén a városi képviselő-testület.

– Újra megkezdte működését a Városi Diákönkormányzat Gyulán. Idén minden új alapokra fektetve indul el, minden hónapban 4 alkalommal találkoznak a fiatalokkal, és közös élményszerző programokkal is készülnek majd számukra.

– Szórakoztató programokat szervezett a gyulai kollégistáknak a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum. A Kolimpia névre keresztelt vetélkedő egyik célja az volt, hogy a Gyulán tanuló fiatalok jobban megismerjék egymást.

– Öt gyulai kiállítóhely csatlakozott a 16. Múzeumok Őszi Fesztiváljához. A programsorozat célkitűzései között szerepel, hogy a múzeumi rendezvények hozzájáruljanak a kiegyensúlyozott élethez, a testi és szellemi jólléthez.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …