

Az eseménynen idén a gyulai Vigadó adott otthont. Nagy Mihály László, a szervezet megyei elnöke köszöntőjében a vállalkozói léttel járó felelősségről is beszélt.
Nem véletlenül lépett fel a gálán a gyulai PowerBeat ütőegyüttes, az idei első megyei Prima-díjat ugyanis Magyar Zeneművészet kategóriában ők érdemelték ki. A Magyar Tudomány kategóriában ebben az évben a Békés Megyei Mentőalapítvány érdemelte ki a Prima-díjat.
Gesztesi Béla, a VOSZ ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, az embereknek soha nem volt ennyire szükségük lélekemelő rendezvényekre, összetartásra és az együvé tartozás érzésére.
A harmadik Prima Magyar Népművészet kategóriában a 30 éves fennállását ünneplő Balkán Táncegyüttes érdemelte ki ebben az évben a megyei Prima-díjat. Az eseményen a Prima díjak átadása mellett hatan vehették át a Kiváló megyei vállalkozó díjakat.