2024. március 29., péntek
FONTOS

Átadták az év nagymamája és nagypapája elismeréseket a Városi Idősek Napján

A hagyományokhoz híven szenior táncosok műsora is színesítette az Idősek Világnapjához kötődő Városi Idősek Napja rendezvényt a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

Görgényi Ernő köszöntő beszédében kiemelte, az elmúlt időszak sok tanulsággal járt. A mögöttünk lévő másfél évet mindenki megérezte, sokan megsínylették. A polgármester hangsúlyozta, jónéhányan veszítették el szeretteiket, rengetegen megbetegedtek, a mindennapok része volt az aggódás és a félelem. Sok embernek ezt mind egyedül kellett feldolgoznia.

Kovács József országgyűlési képviselő az esemény megnyitóján elmondta, az idős korosztály minden szempontból letette a névjegyét az asztalra.

A városi rendezvényen idén is átadták a megyei kórház és a Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezet-egészségügyi Intézete által közösen alapított, Diploma Honoris elismerő címet.

A Diploma Honoris díjjal idén Gurzó Anna, a gyulai 2-es számú Belgyógyászat egykori főnővérének munkáját ismerték el.

Már hagyomány, hogy ezen az eseményen átadják az év nagymamája és az év nagypapája elismeréseket is. 2021-ben az “Év nagymamája” Váczi Sándorné lett, aki 10 unokával és 9 dédunokával büszkélkedhet. Az “Év nagypapája” ebben az évben Bagyinszki Zoltán lett, aki két unokával büszkélkedhet.

 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …