2021. október 26., kedd
FONTOS

Bálint Sándor néprajzi látásmódja

Nagy Bence Pál tápai gazda társaságában

 

Teremtett világ és kultúra egysége

Bálint Sándor a vallási kultúra első komoly hazai kutatója volt. Ennek vizsgálatát anyai örökségének tekintette. Másik fontos kutatási területe Szeged története, művelődés-, építészet- és irodalomtörténete, hangsúlyosan néprajza volt, amelyet apai örökségének tartott. Mindkét területen maradandót alkotott. Újfajta tudományközi látásmódja ma is meghatározó a néprajzkutatásban.

Bálint Sándor munkásságát nem lehet korától és társadalmi közegétől függetleníteni. A 20. század első felének kérdései, problémalátásai és közbeszédben használt fogalmai rá is hatottak, ugyanakkor tudományos munkássága sok tekintetben el is tért kortárs környezetétől, máig továbblépési alapot biztosítva az újabb nemzedékek számára.

A népi kultúra, népművészet felfedezése

A népművészet „a népi kultúra sajátos területe, amely a mindenkori történeti, társadalmi, gazdasági, kulturális tényezők bonyolult összefüggésrendszerében alakult.” (Verebélyi Kincső) Visszatükrözi az egyes korszakok, művészeti, politikai, ideológiai irányzatok nemzetfelfogását, változó esztétikai ízlését is. A népművészet a kultúra differenciálódásakor jelent meg, vagyis amikor a különböző társadalmi csoportok műveltsége elkülönül egymástól. Ez a 18. századtól figyelhető meg, ezért a kutatók nagy része ekkorra teszi a népművészet kezdetét. A 19. században a formálódó néprajzkutatásban a népi kultúra nem kötődött etnikumhoz. Az adott etnikumot a kulturális jelenségek/állapotok csupán időleges hordozójának tekintették. Kulturális haladásban, fejlődésben gondolkodtak. Ezt a megközelítést erősítette a 18. századra visszanyúló „hungarus” tudat is, amely az intézményesülő néprajzban az 1890-es évek elejéig éreztette hatását. A népi kultúrát a Magyar Korona Országainak többnemzetiségű világára vonatkoztatták, és nem kizárólagosan a magyar népi kultúrát tartották vizsgálandónak. A népművészet iránti művészeti érdeklődés viszont etnikus kultúrákat tételezett fel.

A népművészet kutatásának számos mozzanata szorosan kapcsolódott a Monarchia keretében megjelenő gazdasági és kulturális önreprezentációkhoz. Kiformálódott egy másik népi kultúra felfogás is, amely „etnicizálta” a népi kultúra fogalmát, vagyis a magyar népi kultúra elemeit elkülönítette a többi népétől. Hasonló „etnicizáló” kultúrafelfogás a magyarországi nemzetiségeknél is lezajlott. Ezek hátterében a 18. századtól induló nemzetté válás, nemzeti tudat kialakulása és a szekularizáció állt. Ebben a folyamatban a nemzethez való tartozás vált elsődleges identitássá, a rendi és vallási csoport- és önmeghatározásokkal szemben. A népi kultúra etnikus megközelítése a két világháború között került fővonalba, összhangban az etnicitás gondolatának közép- és kelet-európai általános társadalmi felértékelődésével.

A népélet új szemléletű kutatása

Bálint Sándor kutatásainak újdonsága, hogy az adatok precíz összegyűjtésén túl a vizsgált jelenséget a társadalmi közegébe helyezi, ezen belül értelmezi. A „népi” fogalma nála a szó eredeti jelentéséhez igazodva nemcsak a paraszti réteget, hanem az egész népet jelentette. A Karácsony, húsvét, pünkösd című könyve előszavában ezt így fogalmazta meg: „Könyvünk nép-fogalma nem korlátozódik kizárólagosan a parasztnépre, hanem kiterjed az egész számba vett emberközösségre, társadalomra, minden osztályára és rétegére, amennyiben szakrális hagyományokat, hagyományszerű jelenségeket őriz, illetőleg osztozni kíván bennük.” Tudományos „áttekintései” – ahogyan ő fogalmazott – révén megismerhetjük a téma történelmi hátterét, európai művelődéstörténetbe ágyazva. A naplóbejegyzéseiből készült Breviáriumban személyesebb hangvételben is megfogalmazta, hogy számára miként jelenik meg az európai művészetnek a népire történő hatása: „A népművészet a maga naív-heroikus módján éppúgy summáz, mint Dante, vagy Aquinói Szent Tamás: fölcsillannak benne, sőt elevenen élnek, utánozhatatlan helyi jelleggel, az autonómia halhatatlan európai készségével mutatkoznak meg a nagy inspirációk, így a román nyugalma, a gótika szárnyalása, a reneszánsz virágzó kedve, a barokk organizmusa, a biedermeier otthonossága. Sosem utánoznak, hanem benne vannak, átélnek és megköltenek: bachi hálaadással és mozarti gráciával hajtogatnak valamit, ami az evangéliumi elásott kincshez, azaz Európa lényegéhez, a forma és tartalom egyensúlyának csodájához tartozik.”

A népi vallásosság esetében vizsgálta az egyházi eredetű (liturgikus) és népi fogantatású (paraliturgikus) elemeit is. Ezzel bemutatta azt is, hogy a népi kultúra nem homogén és nem mentes a kölcsönhatásoktól sem, vagyis nem lehet az urbánust s a népit élesen elválasztani egymástól, nem lehet kettős vagy torlódott társadalomról beszélni. Ezek ugyanis hatottak egymásra, a népi kultúrába is sok „kívülről” érkező elem került be, amelyek lehettek például ipari tömegtermékek (többek között szentek szobrai, emlékbögrék), vagy városban kapható árucikkek is. Ugyanakkor ezek szervesültek a népi kultúrába. Ez a felfogás élesen különbözik a korábbi vallási néprajzi felfogástól, amely csak azt tartotta a vallási néprajzba tartozónak, ami népi eredetű, vagy pedig a papi, egyházi rendelkezések népi „átalakítása” (Szendrey Zsigmond). Fél Edit mutatott arra rá, hogy Bálint Sándor volt az első, aki nemcsak az ünnepek köré fűződő szokásanyagot gyűjtötte össze, hanem azt is vizsgálta, hogy az egyházi ünnepek mit jelentenek az emberek számára, milyen helyet foglal el a kereszténység a gondolat- és érzelemvilágukban, mit valósítanak meg belőle. Legszebb példája ennek a Boldogasszony vendégségében című kötete, amely a hazai máriás kegyhelyek egyfajta lelki útikalauza. Bálint Sándor tudományos megközelítésének újszerűsége abban ragadható meg, hogy az adatokat elhelyezte azok társadalmi közegében.

A népi vallásosság esetében az is fontos megállapítása volt Bálint Sándornak, hogy a népi gondolkodásban a transzcendencia pragmatista, célirányos törekvéseket is szolgál, vagyis nemcsak a túlvilági üdvösséget igyekeznek elérni általa, hanem a földi boldogulásukat is igyekeztek elősegíteni. A kettő közötti határ elmosódik. Mindez az élet minden területén megfigyelhető volt, hiszen a vallásosság az élet egészét áthatotta. „A népi vallásosságot kifejező gondolkodásmód ezt a kettősséget tükrözi, mely »az egyik szemem a földön, a másik az égen« szemlélet kettős optikájában nyilvánul meg” – írta Erdélyi Zsuzsanna.

„A népnél a vallásnak a puszta léthez tapadó funkciója alapvetőbb, mint bármely más társadalmi rétegnél. A paraszti életben a vallás személyes erőinek befolyásoló tevékenysége nélkül elképzelhetetlen volt a lét fönntartása, a gazdálkodás, a földművelés, az állattenyésztés eredményessége. Őseink tudatosan bástyázták körül magukat szentjeik seregével. Donát, Flórián, György, Izidor, Jakab, Orbán, Simon, Vendel szobrai nemcsak a határban vigyázkódtak – ahogy egyik öregasszonyunk mondta –, hanem az égi központban is, mint valami vezetőségi testület tagjai végezték a közösséget szolgáló feladataikat. Így húzódhattak be a vallási tudat irracionális, misztikus formái a köznapi tudat formái közé. Át- meg átszőtték azokat, akárcsak a mindennapok életét, s kihámozhatatlanul beleépültek”– világított rá Bálint Sándor nyomán Erdélyi Zsuzsanna. Ezért nélkülözhetetlenek a szentek tiszteletét bemutató, Ünnepi kalendárium címmel megírt kötetei.

Bálint Sándor ösvényén

Bálint Sándor által írt művek a vallásos néphagyománykör modern szemléletű értelmezésének alapjául szolgálhatnak. Munkái nélkül a mai vallási jelenségek is nehezen lennének értelmezhetőek A mai valláskutatásban a diszciplínák közötti merev határok eltűntek, ezáltal olyan „határtémák” is vizsgálat tárgyává váltak, amelyek a hagyományos néprajzi felfogásban nem számítottak néprajz illetékességi körébe. Olyan források is (pl. ponyva, sokszorosított kisgrafika/szentkép) fontossá váltak, amelyek gyűjtése korábban nem volt (annyira) jelentős. Bálint Sándor a népi kultúráról folyamatmodellekben gondolkodott, azt komplex módon vizsgálta. Megmaradt történeti látásmódja, ehhez társult az életet, kultúrát egységben látó szemlélete (holisztikus látásmódja). Kutatói módszerét a Karácsony, húsvét, pünkösd című könyvének előszavában foglalta össze: „Előadásunkban komplex jellemzésre törekedtünk: a nagyünnepek hagyományvilágát, illetőleg népi élményét mindig iparkodtunk beleágyazni a hazai liturgia és ikonográfia, továbbá a patrociniumkutatás és épületes irodalom világába, de a kínálkozó közép-európai, sőt még nagyobb összefüggésekbe, kultuszáramlatokba is. Lehetőségeinkhez képest szem előtt tartottuk a magyar, illetőleg hazai művészet és településtörténet, honismeret, irodalom és folklór: népkönyvek, ponyvairatok gazdag televényének tanulságait és kapcsolatait, felhasználva a szomszédos népek szakkutatásának számunkra elérhető eredményeit is.” Ez a mindenre kiterjedő látásmódja, az egyes vizsgált kutatási témának saját társadalmi közegében történő értelmezése, illetve az általa összegyűjtött, számos rendkívül jelentős adat és a hozzá kapcsolódó értelmezés az őt követő generációk kutatásainak alapjául szolgálhat.

Nézze meg ezt is:

Körkép a dél-alföldi kulturális intézményekről

  A művészetközvetítés fundamentumai A Dél-Alföldön számos jelentős kulturális intézmény működik, amelyek mind a közgyűjteményi (könyvtári, …