2024. április 20., szombat
FONTOS

Baleset-megelőzéssel kapcsolatos előadást tartottak fiataloknak

A lóerő nem kérdez, aláz és büntet: ezzel a címmel tartottak a napokban érzékenyítő, balesetmegelőzési témájú eladőadást fiataloknak a Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Békés Megyei Rendőr – főkapitányság szervezésében.

Az esemény kiemelt célcsoportja a 17-18 éves korú fiatalság volt.

Zahoránné Márton Brigitta elmondta, az a tapasztalatuk, csak úgy lehet ezzel a témával elérni a diákokat, ha egy kicsit erősebben tálalják számukra a közlekedési baleseteket.

Pintér József, a Veszprémi Rendőrkapitányság baleset helyszínelője 18 év közlekedési baleseteiből állította össze előadását.

Ebben direkt a fiatalokat érintő, specifikus balesetekről szólt, a biztonsági övtől kezdve az alkohol fogyasztásig, melyek ennek a korosztálynak a közlekedési szokásait nagyban befolyásolják.

Pintér József elmondta, a balesetek okainak döntő részénél a sebesség mindenképpen előtérbe került. Fejlődik a világ, erősödnek az autók, az emberek rohannak, és sokszor elfelejtik, hogy a fizika törvényei mindenkire vonatkoznak.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …