2024. április 19., péntek
FONTOS

Célba ért a jótékonysági futóverseny bevétele, átvette az alapítvány kuratóriumi elnöke

Négyszázhetvenketten álltak rajthoz, s a nevezési díjakból, illetve a felajánlott adományokból több mint egymillió forint bevétel gyűlt össze a Gál Ferenc Egyetem és a Békés Megyei Kormányhivatal által a hét végén első alkalommal, „Fuss és segíts!” elnevezéssel megrendezett jótékonysági futóversenyen.

Dr. Kozma Gábor rektor és Takács Árpád kormánymegbízott szerdán a Békés Megyei Központi Kórház békéscsabai tagkórház igazgatósága épületében dr. Becsei László főigazgató főorvos jelenlétében adta át az adományt tanúsító oklevelet dr.Szombati Márta házi gyermekorvosnak, a Dr. Réthy Pál Alapítvány kuratóriumi elnökének.

Az előzetes várakozásokat felülmúlva 472-en neveztek és futottak a hét végén hagyományteremtő szándékkal, első ízben megrendezett jótékonysági futóversenyen. A visszajelzések és a megfogalmazott igények alapján bizonyossá
vált, hogy valamilyen nemes cél érdekében a kormányhivatal az egyetemmel együttműködve a következő esztendőkben is megrendezi a jótékonysági futóversenyt – jelentette ki Takács Árpád.

A kormányhivatal társadalomszervező szerepének ez is egy hangsúlyos eleme, és túl azon, hogy jószolgálati tevékenységet teljesítettünk, köszönetünket, hálánkat is kifejezhettük a koronavírus-járvány elleni küzdelemben hősiesen helytálló orvosok, egészségügyi szakdolgozók, kórházi dolgozók, háziorvosok teljesítménye előtt.

A rendezvény üzenet, biztatás volt a jövőre, hogy a negyedik hullámban sem hagyjuk magára a kórházban dolgozókat, soha nem látott példátlan összefogást tanúsítva mindent megteszünk a Békés megyei emberek egészségének, életének védelme érdekében – hangsúlyozta a kormánymegbízott.

A futás az egészségmegőrzés, az egészséges életmód népszerűsítése érdekében is fontos, de több ennél, szemléletformáló, közösségkovácsoló erő is egyben – mondta dr. Kozma Gábor. A Gál Ferenc Egyetem képzéseivel is a megye javát szolgálja, elkötelezett az egészségügyi szakdolgozók, ápolók oktatásában és együttműködik a Békés Megyei Központi Kórházzal – tette hozzá az egyetem rektora.

Köszönjük a Békés Megyei Kormányhivatalnak és a Gál Ferenc Egyetemnek, hogy gondoltak ránk és a jótékonysági futóverseny bevételeit a Dr. Réthy Pál Alapítványnak ajánlották fel – nyilatkozta az adomány jelképes átvételét követően dr.Szombati Márta házi gyermekorvos. Az immáron huszonhárom esztendeje működő, 2014 óta közhasznú szervezet, a Dr. Réthy Pál Alapítvány legfontosabb célja az intézményben folyó gyógyító, ápoló munka, a legmagasabb szintű egészségügyi ellátás feltételeinek megteremtése, a kórházi dolgozók munkakörülményeinek javítása – ismertette az alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Békés Megyei Központi Kórház működési feltételei, a betegellátáshoz szükséges források biztosítottak – tudatta dr. Becsei László. A főigazgató főorvos ugyanakkor kifejtette: minden adománynak, többletforrásnak örülnek, hiszen az a betegek gyógyítását, és a dolgozók testi, lelki, szellemi egészségének megőrzését szolgálja.

A Gál Ferenc Egyetemmel és a Békés Megyei Kormányhivatallal kiváló a kórház kapcsolata, a koronavírus-járvány idején még inkább együttműködtünk. A negyedik hullám küszöbén nem győzzük hangsúlyozni, hogy a koronavírus-járvány ellen a leghatásosabb fegyver továbbra is a védőoltás. Éppen ezért saját maguk és szeretteik védelme érdekében éljenek az oltakozás lehetőségével. Aki még nem oltatta be magát vegye fel a védőoltást, és aki teheti, vegye fel a harmadik vakcinát is, hiszen az oltás életet ment – tette hozzá dr. Becsei László.

 

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …