2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Továbbtanulási börzét tartottak Gyulán

Idén negyedik alkalommal tartották meg a továbbtanulási börzét Gyulán, a művelődési központban.

A 7. és 8. osztályos fiatalok számára megtartott programon idén 18 iskola képviseltette magát Békés megye különböző részeiből. Az iskolák, technikumok különféle bemutatóval készültek a fiataloknak.

A Harruckern standjánál az újraélesztés technikájával is megismerkedhettek a diákok, és kipróbálhatták azt. Így tett Somi Zétény Soma is. A Göndöcs Benedek Katolikus Technikum egészségügyi szakmacsoportjából a gyakorló ápoló, általános ápoló illetve a gyógymasszőr képzéseket mutatták be. Ezen felül a vendéglátás és a rendészeti szakmacsoport is megjelent.

A vendéglátás szakmacsoportnál a szakácsok, cukrászok, pincérek munkáját nézhették meg az érdeklődő fiatalok. Náluk koktélt lehetett kóstolni és az érdeklődők bepillantást nyerhettek a különböző díszítési technikákba, terítésekbe.

Szabó Enikő elmondta, tavaly a koronavírus járvány miatt csak online tudták megtartani a börzét, ezért nagyon várták már ezt az alkalmat.

A szervezők azt szeretnék, hogy a fiatalok már ebben az életkorban tudatosan nézzék azt, hogy melyik iskola, melyik szak, mit tud számukra nyújtani, és ennek alapján válasszák majd ki azt az intézményt, ahol tovább szeretnének tanulni.

12 melléklet

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …