2021. december 5., vasárnap
FONTOS

Befőző automata berendezést adományoztak civil szervezeteknek

Csütörtökön négy gyulai civil szervezet számára adományozott befőző automata berendezést és szakácskönyvet a Civil Összefogás Fórum.

A készülék segítségével az alapanyagokból tartósítószer hozzáadása nélkül befőttet, lekvárt vagy aszalványt lehet készíteni. Céljaik között szerepel, hogy a fiataloknak is át tudják adni a befőzési hagyományokat.

Heizler Norbert országos koordinátor elmondta, hogy 2016-ban indult a civil misszió, melynek a korszerűsített gyermekétkeztetés, korszerűsített közétkeztetés volt az egyik legfontosabb szempontja. Ezzel kapcsolatban készült egy Ízig – varázs című szakácskönyv, melyből közel 1500 példányt osztottak szét civil szerveteknek és a közétkeztetésben részt vevő konyháknak. Fontosnak tartotta már a receptkönyvnél is, hogy a helyi alapanyagokra helyezzék a hangsúlyt.

Gyulán összesen 78 civil szervezet működik. Befőző automatát kapott a Gyulai Kert- És Tanyatulajdonosok Egyesülete, a Hatodik érzék a Fogyatékkal Élőkért Egyesület, a József Dezső Alkotókör, és a Tanyavilágban Élők Érdekvédelmi Egyesülete.

A kezdeményezés az egészséges táplálkozás jegyében született, ami kapcsolódott a korábbi mintamenza programhoz, mely a gyerekek egészségesebb étkezését tűzte ki célul.
 

Nézze meg ezt is:

Adventi szombatok elnevezésű programot tartanak a kastélyban

Változatos programokkal várják a látogatókat a nemrég átadott Stefánia-szárnyban, az adventi időszakban. Az ezt követő …