2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Látogatási tilalmat vezet be a kórház

Szombattól teljes látogatási tilalmat rendelt el a Békés Megyei Központi Kórházban Becsei László igazgató.

Az intézmény az alábbi közleményt küldte a Gyula Tv-nek:

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy az aktuális járványügyi helyzet miatt a betegeink és dolgozóink védelme érdekében 2021. október 30-tól (szombat) 00.00 órától intézményünkben teljes látogatási tilalmat rendelek el.

Kapcsolattartási (látogatási) engedély adható a 1997. évi CLIV. törvény 11. §. (3)-(6) bekezdése szerint az alábbiakban felsorolt esetekben, meghatározott személyeknek:

– Súlyos állapotú beteg által megjelölt személy. („Súlyos állapotú az a beteg, aki állapota miatt önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai gyógyszerrel sem szüntethetők meg, illetőleg pszichés krízishelyzetben van.”)
– Cselekvőképtelen beteg esetén a törvényes képviselő vagy az általa megjelölt személy.
– Kiskorú beteg szülője/törvényes képviselője, vagy szülő/törvényes képviselő által meghatározott személy.
– Szülő nő által megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés teljes ideje alatt a szülő nő mellett tartózkodhat.
– A beteg/törvényes képviselő által megjelölt, a beteg vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személy.

Az engedély csak a fentiekben meghatározott személynek adható (nem több személynek), gyermek esetén az anyának és az apának/törvényes képviselőnek. Az engedélyt az osztályvezető/részlegvezető főorvos (távollétében az általa megbízott személy) adja ki.

Az engedélyt felmutató, beteggel kapcsolatot tartó személyt a járványügyi intézkedések betartásával/betartatásával a portaszolgálat, a betegellátó osztály/részleg a beteghez beengedni köteles.

Intézményünkben a látogatók (kapcsolattartók) fogadása az alábbi szabályok betartása mellett történhet:
– A látogató is át kell, hogy essen a triage szűrésen és az intézmény egész területén kötelező módon maszkot kell viseljen.
– Fekvő beteg látogatása esetében szorítkozni kell biztonságos távolság betartására (2 méter) más betegektől vagy látogatóktól.
– Egy látogató engedélyezett a látogatási alkalmak idejére.
– A betegek részére a csomagok fogadása engedélyezett, betartva a szigorú élelmezési és higiéniai előírásokat.
A csomagokat a portaszolgálat segítségével juttatjuk el betegeink részére. A csomagok minden nap 09.00-18.00 között adhatók le.

Megértésüket megköszönve!

Gyula, 2021. október 29.

dr. Becsei László
főigazgató főorvos

Nézze meg ezt is:

Egészségszervezők számára rendezett versenyt a GFE

A dél-alföldi régió legjobb egészségszervezőjét keresték azon a versenyen, melynek eredményhirdetését kedd délután tartották a …