2021. december 5., vasárnap
FONTOS

Baleset Gádoroson, Szeghalmon és Békéscsabán

Békés megyében 2021. október 29-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről értesítették a rendőrséget.
Gádoros külterületén 6 óra 30 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfi hátulról nekiütközött egy vele azonos irányba haladó lovasfogatnak. A hajtó leesett és súlyosan megsérült, a megbokrosodott ló a fogattal együtt pedig egy kerékpárost sodort el, akit szintén súlyos sérüléssel szállítottak kórházba a mentők.
Szeghalmon, a Tildy utcai kerékpárúton 8 óra 15 perc körül egy biciklis útszegélynek hajtott és elesett. A 20 éves nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Békéscsabán, az Andrássy út és Szabó Dezső utca kereszteződésében 15 óra 30 perc körül két személygépkocsi ütközött össze, majd az egyik nekicsapódott egy harmadik autónak. A balesetet okozó jármű vezetője és utasa is könnyebben megsérült.

Nézze meg ezt is:

Vadriasztó prizmákat helyeztek el a veszélyes útszakaszokon

  Békés megyében 2019-től kezdődően 2021 első félévének végéig összesen több mint négyszáz vadelütésről érkezett …