2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Békésben is elstartolt a „Magyar tudomány ünnepe”

„Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz Békésben” elnevezéssel rendeztek konferenciát a „Magyar tudomány ünnepe 2021” országos és határon túli programsorozat részeként a Gál Ferenc Egyetem csabai campusán. A konferenciasorozatot a Békés Megyei Kormányhivatallal partnerségben hívta életre az egyetem, amelynek Békés, illetve Csongrád-Csanád megyei képzési helyszínein november végéig rendezik meg a tudományos tanácskozást.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) idén immáron 18. alkalommal rendezi meg a hazai tudományos élt kitüntetett eseményét, amelynek mottója idén: „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz.” E rendezvénysorozathoz csatlakozott Békésben a „szülőföld egyeteme”, a Gál Ferenc Egyetem is, hogy a keresztény jövőkép megközelítésében tárgyalja az élhető jövő kérdéseit, működő, használható iránytűvé válva a hallgatók, s összességében a megyében, a régióban élők számára is.

A béke és a közjó, a tudomány és a teremtésvédelem, vagy ha úgy tetszik a környezetvédelem egyetemes emberi értékek. Fontos, hogy az egyházak, az állam és a civil szervezetek közösen szolgálják ennek megvalósítását, kiteljesedését – hangsúlyozta előadásában dr. Kiss-Rigó László. A tudományok művelője le kell, hogy győzze a saját korlátait, a tudományban munkálkodó ember, aki keresi a jóságot és a teremtett világ igazságát, partnere és munkatársa az Istennek, ezáltal az önbecsülése és a hivatástudata is több – tette hozzá a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke.

A legtöbbről, a szülőföldről szól ez a konferencia. Valamennyien Békés megyéért dolgozunk és a legfontosabb célunk a megye élhetőbbé tétele, népességmegtartó erejének növelése – mondta dr. Rákóczi Attila. A Gál Ferenc Egyetemmel szorosan együttműködik a kormányhivatal, a tudományos tanács, a szakképzési munkacsoport és a pályaorientációs kerekasztal munkájában is részt vesz az egyetem – tette hozzá a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

Nálunk megtalálod a jövőd! – idézte a Gál Ferenc Egyetem mottóját dr. Kozma Gábor. A tudománynak iránytűnek kell lennie, a teremtett világ valóságára kell mutasson, s annak megértését kell segítse – hangsúlyozta a rektor, aki úgy fogalmazott: kiváló partnerekkel dolgoznak együtt Békés megyében a megyéért.

Nemesi Pál, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos a régióban folyamatban lévő jelentős infrastrukturális fejlesztéseket, beruházásokat ismertette. Az új szakképzési rendszerről, az elérhető képzésekről Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója tartott előadást.

A konferencián – a Békés Megyei Kormányhivatal felkérésére – „Egy sikeres versenyre történő felkészülés háttere” elnevezéssel előadást tartott a szakmák Európa-bajnokságán, Grazban szeptember végén megrendezett EuroSkills 2021. versenyen mechatronika szakmacsoportban kiválósági érmet szerzett, újkígyósi kötődésű Bakonyi Dávid is. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnök szakán ötödéves hallgató – amint azt elmondta –, versenyzőtársával a Bács-Kiskun megyei Kövér Dániellel egy gyártósort épített. A felkészülés és a verseny során tanúsított példamutató hozzáállásához, teljesítményéhez a közelmúltban Orbán Viktor miniszterelnök dicsérő oklevélben gratulált.

(Békés Megyei Kormányhivatal)

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …