2024. április 20., szombat
FONTOS

Márton napi vásárt tartottak a galbácskerti ovisok

Hagyománynak számít a Galbácskerti Óvoda történetében a Márton napi vásár, amelyet 21 éve minden esztendőben megrendeznek.

Az elmúlt időszakban az óvoda felújítása – és a járványügyi helyzet miatt a szülők nem tudtak az eseményen részt venni, így nagyon várták már az alkalmat, hogy végre sor kerüljön rá. A gyerekek szeptember óta várják az ünnepséget, a csoportos foglalkozásokon készült alkotásaikat összegyűjtötték, és azokat értékesítették a táncos műsort követően.

Az óvoda profiljának szerves része a természetközeliség, a fenntarthatóságra nevelés. A gyerekek az alkotásaikat is ennek megfelelően újrahasznosítható eszközökből készítették, mint például flakonokból, műanyag kupakokból, tojástartóból, wc papír gurigákból.

A Márton nap a hagyomány szerint a 40 napos adventi böjti időszak előtt az utolsó olyan nap, amelyen megengedett a jóízű falatozás és a vigadalom, a mulatság valamint a vásár. Márton napján a hagyomány szerint tilos házimunkát végezni.

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …