2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2021. 11 .16.

Témák:

– Alig fejeződött be a Szanazugig tartó kerékpárút korszerűsítése, máris új szakaszok korszerűsítésében, sőt újak építésében gondolkodik a gyulai városvezetés. Görgényi Ernő polgármester elmondta, a legjobban a Nagyváradi úti projekt áll, ott már megnyert pályázattal rendelkeznek.

– Nem volt még ennyire rossz a helyzet Békéscsabán, magas ugyanis még sohasem volt a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége. Átlépte a 6 milliót a beoltottak száma.

– Tavaly a járvány miatt elmaradt, idén kisebb létszámmal, de változatlan lelkesedéssel rendezték meg a Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozót. A rendezvény fő célja továbbra is az, hogy megőrizzék és megismertessék a népi hagyományokat.

– Idén 21. alkalommal tartják meg a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium szervezésében a már hagyománynak számító Simonyi Imre Emlékversenyt. A járványhelyzet miatt idén is csak 1 napos lesz a megmérettetés.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 22.

Témák: – Már hagyomány, hogy a víz világnapja alkalmából 2010 óta minden évben bemutatkozik az …