2021. november 29., hétfő
FONTOS

Fókuszban a települési fejlesztések

A 2021 és 2027 közötti európai uniós pénzügyi ciklusban több, mint 86 milliárd forint érkezik Békés megyébe. Nemrég megjelentek a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program Plusz felhívásai, melyekre december elsejétől lehet beadni a pályázatokat. Ez az első szakasz január 14-én zárul. A további felhívások megjelentetését novemberben, decemberben folytatják.

Zalai Mihály elmondta, nemcsak a szolgáltatások színvonalát szeretnék növelni a településeken, hanem kiemelt célként tekintenek az ipari infrastruktúra fejlesztésére is. A gazdasági infrastruktúra megerősítésével lehetőséget szeretnének teremteni a bővülésre a megyébe érkező, és már jelenleg is működő vállalkozásoknak, hogy még több munkahely jöjjön létre.

A TOP segítségével Békés megyében 2,5 milliárd forintból közel 14 kilométernyi mellékút újul meg. Az állami úthálózaton megvalósuló fejlesztés hét települést érint, Kétegyházát, Szarvast, Gyomaendrődöt, Sarkadot, Gyulát, Nagykamarást és Kevermest. Megújul a Gyula-Pitvaros-Makó, a Szarvas-Orosháza, a Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes, a Sarkad-Országhatár, a Furta-Gyula és a Kevermes-Medgyesegyháza-Orosháza összekötő út egy-egy szakasza. A projekt megvalósulásával javul a települések és a térségben lévő munkahelyek elérhetősége, ami a munkaerő mobilitását és gazdaságfejlesztést is ösztönzi. Zalai Mihály elmondta, korábban nem jellemző útfelújítások, útépítések valósulnak meg a jövőben.

Többek között az oktatás, valamint az ár-és belvízhelyzet volt a napirenden a novemberi megyegyűlésen. Emellett a megyei értéktár elmúlt egy éves munkájáról is tájékozódott a testület. A megye 75 települése közül 56 már megalakította a helyi értéktár bizottságot, a települési értéktárakban mindeddig 1244 értéket vettek lajstromba. A megyei értéktárban jelenleg 67 érték szerepel.

Nézze meg ezt is:

Békés megyében is folytatódik az oltási akcióhét

A kormány egy héttel, december 5-ig meghosszabbítja az oltási akcióhetet, így a jövő héten is …