2024. április 16., kedd
FONTOS

Beke Pál Emlékcímet kapott Szabó Enikő

Beke Pál Emlékcímet kapott a Gyulai Ifjúsági Központ vezetője, a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület alelnöke, Szabó Enikő. Ezt az elismerést hat szervezet alapította, és az ő képviselői döntenek odaítéléséről is.

A Beke Pál Emlékcím célja a példaértékű közösségi, kulturális, művelődési és ifjúsági szervezetekben hosszú ideje, példamutató és innovatív tevékenységet végző szakemberek elismerése.

Az Emlékcím odaítélői hangsúlyozták, a díjat elnyerők közös tulajdonsága, hogy munkájukat közösségi alapon, a méltóságukat kereső és megteremtő emberekkel együtt, nem csupán értük, hanem velük közösen végzik. Szabó Enikő elmondta, ez a díj megerősítésként szolgál részben munkatársainak és a gyulai diákoknak, részben pedig saját maga számára is.

Nehéz volt elfogadni a járvánnyal kapcsolatos szabályokat, azt, hogy a közösséget online kellett összetartani, majd újra felépíteni az új városi diákönkormányzatot. Szabó Enikő hangsúlyozta, szociális téren is több tennivalójuk akadt az elmúlt időszakban, és ami különösen sok tennivalót adott számukra, az a továbbtanulással, elsősorban a felsőoktatásba való továbblépéssel kapcsolatos, tapasztalataik szerint a fiatalok egyre nehezebben hoznak helyes döntést.

Nézze meg ezt is:

Megújult a kispiac, már tervezik a folytatást

  Szombat délelőtt már a felújított törökzugi kispiacon jelenthette be Vigné Fábián Diána és Kónya …