2024. március 29., péntek
FONTOS

Vezetett sétákat tartanak Gyulán

Gyulán a téli időszak is tartogat programokat a helyieknek és az idelátogatóknak.

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft három vezetett sétát is tervezett a téli szezon állandó programjaként. A tematikus sétákat idegenvezetők tartják, ezen alkalmakkor lehetőség nyílik megismerni a történelmi fürdőváros legendáit, a helyi szecessziós értékeket, valamint a természeti értékeket.

A városnéző programok a délutáni órákban indulnak majd létszámtól függetlenül. Csütörtökönként a város legendás történeteit Kocsis János ismerteti  az érdeklődők számára. Péli Tibor a gyalogtúra keretében az Élővíz-csatorna világát mutatja be. Erre a programra szombatonként kerül sor. Péntekenként Bagyinszki Zoltán mutatja meg a fürdővárosban fellelhető szecessziós értékeket.

A vezetett sétákon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …