2022. augusztus 16., kedd
FONTOS

Megújulást hozhat-e a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus?

A nemzetközi eucharisztikus kongresszusok 140 éves története során a pápák rendszeresen ellátogattak a katolikusok világméretű ünnepségére, azonban legutóbb még Szent II. János Pál pápa vett részt eucharisztikus kongresszuson 2000-ben Rómában. Ferenc pápa jelenléte a budapesti rendezvényen ilyen szempontból is nagy jelentőséggel bír, és rámutat arra, hogy korunkban megújulásra van szükség az egyházon belül is.

A hitetlenség Jézus Krisztus testének és vérének az Oltáriszentségben való valóságos jelenléte, és ennek a katolikus hitben betöltött központi szerepe kapcsán sajnálatos módon nem csak a szekuláris világra jellemző. Az amerikai katolikusok körében a közelmúltban végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezetteknek csak a fele ért egyet az egyház alapvető tanításával, miszerint Jézus valóban jelen van fizikailag az eucharisztiában minden alkalommal, amikor katolikus misét tartanak.

Ferenc pápa többször is hangsúlyozta, hogy csak a Jézussal való eucharisztikus kapcsolatunk révén válhatunk teljes mértékben Krisztus követőivé, hogy meglássuk jelenlétét a szenvedőkben, és ez ösztönözzön minket arra, hogy az őket megillető szeretettel és igazságossággal forduljunk feléjük.

A Szükséget Szenvedő Egyház (Aid to the Church in Need) nemzetközi katolikus segélyszervezet éppen ezért tartja fontosnak, hogy számos olyan projektet támogasson, amely elősegíti az Oltáriszentség jelenlétét. Regina Lynch, a szervezet projektekért felelős igazgatja elmondta, a támogatásuk sokféle formát ölt, lehet például egy motorkerékpár biztosítása, hogy a pap eljuthasson egy távoli missziós állomásra misézni, vagy egy kápolna építése egy elszigetelt sivatagi régióban vagy a magas hegyekben, de magában foglalja a papképzéssel kapcsolatos támogatásokat is.

Lynch szerint az eucharisztikus élet népszerűsítése a hívek körében alapvető fontosságú a közösség életében.
– Ez azt jelenti, hogy elhozzuk Krisztust a közösségekbe – magyarázta. – Sok országban a hívek valóban vágyakoznak az eucharisztia fogadására és jelenlétére, de számos problémával szembesülnek, mint például a vallásszabadság hiánya, a polgári és a katonai konfliktusok miatti bizonytalanság, a nagy távolságok és a megfelelő közlekedés hiánya vagy a szegénység.

Lynch szerint az említett esetekben az eszközök hiánya vagy a szabadság hiánya az akadály, ugyanakkor nyugaton nagyon gyakran találkozunk a hit hiányával.

– Túl sok stressz, időhiány vagy közömbösség az eucharisztia iránt. Emiatt nagyon fontos imádkozni azért, hogy a kongresszus belső megújulást hozzon Európa és a nyugat számára – jelentette ki.
Vannak, akik párhuzamot látnak a mostani kongresszus és az 1993-ban Denverben tartott Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó között. Az ifjúsági találkozó ugyanis új lendületet adott az amerikai egyháznak, számos kezdeményezés született annak nyomán nemcsak az amerikai nagyvárosban, hanem azon túl is. Bár a világtalálkozó gyümölcsei nem azonnal voltak láthatók, hatása a mai napig érezhető. A coloradói székhelyű Real Life Catholics szervezet vezetője, Chris Stefanick, aki maga is részese volt a denveri találkozónak, elmondta: Denver még mindig az egyik központja a hitnek Észak-Amerikában, és ez annak köszönhető, ami itt történt 28 évvel ezelőtt.

Ha a denveri eseményt tekintjük hivatkozási alapnak, akkor időbe telhet majd, mire a budapesti eucharisztikus kongresszus valódi hatásai érezhetők lesznek. Stefanick ugyanakkor úgy véli:

– Az, hogy tömegesen összegyűlünk és nyilvánosan ünnepeljük a hitünket egy világi város közepén, paradigmaesemény, minta arra, amit mindenkor tennünk kell.

 

Nézze meg ezt is:

Fénnyel varrott képek csodája

Egy korábban megnyitott és egy új időszaki kiállítás mellett tematikus sétákkal várja április második felében …