2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Adventi szombatok elnevezésű programot tartanak a kastélyban

Változatos programokkal várják a látogatókat a nemrég átadott Stefánia-szárnyban, az adventi időszakban.

Az ezt követő három szombaton különböző karácsonyi süteményeket készíthetnek az érdeklődők. December 4-én mézeskalács sütésre és díszítésre invitálják a családokat. December 11-én Luca napja alkalmából pogácsát készíthetnek, 18-án pedig a szaloncukor készítés rejtelmeibe pillanthatnak be az érdeklődők. A kézműves foglalkozások közben érdekes történeti beszámolókat, érdekességeket tudhatnak meg az adott süteményhez, illetve ehhez az ünnepi időszakhoz kapcsolódó hagyományokról.

Az adventi időszakot követően a két ünnep között, december 27-30-ig is készülnek programokkal az Almásy kastélyban esküvői szertartással, ruha divattal, gasztronómiával kapcsolatosan. A régi korok jellegzetes ételeire, terítékeire és esküvői ruháira kerül majd a hangsúly.

A kastély mellett a gyulai várban úgynevezett gyógyitalokkal, a gyógyászattal, kuruzslással, valamint a régmúltat érintő varázsitalokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, és kóstolóra is lesz lehetőség.

 

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …