2024. április 16., kedd
FONTOS

Kormányzati intézkedésekről számolt be Kovács József

A járvány miatt meghozott mentőcsomag részeként a leginkább rászorulókat támogatják a kormányzat intézkedései – hangsúlyozta a péntek délelőtti, gyulai sajtótájékoztatón Kovács József. Térségünk országgyűlési képviselője elmondta, a következő időszakban kiemelt szerepet kapnak a nyugdíjasok, igyekeznek ugyanis visszaépíteni a baloldal által elvett, 13. havi nyugdíjat.

Kovács József emlékeztetett, a kormány döntései nemcsak a nyugdíjasokra vonatkoznak. Januártól 200 ezer forintra nő a minimálbér és 260 ezer forintra a szakmunkás minimálbér, ami mintegy 600 ezer embert érint közvetlenül, és várhatóan a többi bérsávot is felfelé mozdítja majd. Kovács József hangsúlyozta, a családi adóvisszatérítés is fontos lépés

Az országgyűlési képviselő elmondta, januártól nem kell jövedelemadót fizetniük a 25 év alattiaknak, ezzel havi több tízezer forinttal emelkedik a keresetük. Az intézkedés érinti az őstermelőket, az alkalmazottakat és a diákmunkát végzőket is.

Nézze meg ezt is:

Megkezdődött a közlekedési hét a Béke sugárúti óvodában

  Az őzike csoport műsora színesítette a tizenkilencedik alkalommal életre hívott közlekedési hét programsorozatot a …