2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Elismerte Almáskamarás közfoglalkoztatási programját a Belügyminisztérium

Közfoglalkoztatási programja elismeréseképpen Almáskamarás önkormányzata 10 millió forint támogatást nyert a Belügyminisztériumtól.

A támogatásról szóló oklevelet Takács Árpád kormánymegbízott, Törökné Ivicz Ágnes, a Belügyminisztérium Békés megyei programkoordinátora és Laczó Gyula szakmai főtanácsadó nyújtotta át Mazán Attila polgármesternek.

A Belügyminisztérium – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is díjazta azon önkormányzatokat, amelyek közfoglalkoztatási programjaik megvalósítása során kiemelkedő szakmai munkát végeztek.

Az elismeréssel járó támogatást a kitüntetett önkormányzatok közfoglalkoztatási programjaik további fejlesztésére, a közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök, alapanyagok beszerzésére, valamint a programok működését segítő szolgáltatások finanszírozására fordítják.

Az elismerésben részesült önkormányzatok évről évre mintaszerűen működtetik értékteremtő közfoglalkoztatási programjaikat. A települések minőségi, jól átgondolt, komplex közfoglalkoztatási tevékenységet valósítanak meg, mellyel aktívan közreműködnek a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra juttatásában.

Több értékteremtő és helyi adottságokra épülő beruházás megvalósításában is jeleskedtek, így méltán érdemelték ki a Belügyminisztérium díjazását és további támogatását.

Almáskamarás önkormányzata elkötelezett a közfoglalkoztatási programok ügyében.
A mezőgazdasági programelem keretében sertést tenyésztenek, de fóliás növénytermesztéssel is foglalkoznak. A helyi sajátosságokra épülő programelem keretében járdalapot, gyeprácsot, szegélykövet, térburkoló elemeket gyártanak, fából
gyermekbútorokat, kültéri bútorzatot készítenek.

Ezen túlmenően lakatos- és vasipari, illetve szövődei és bőrdíszműves termékeket is készítenek. A hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás keretében a község varrodájában terítőket, dísztárgyakat, drapériákat, illetve óvodai és konyhai munkaruhát varrnak.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …