2024. április 20., szombat
FONTOS

Ajándékot hozott a Mikulás a beteg gyermekeknek

Lovas fogaton érkezett az ajándék a Békés Megyei Központi Kórház gyermekosztályának bejáratához hétfő késő délután.

Az ajándékot a hajlott hátú, kissé nehezen mozgó Mikulás és helyi kísérője, Pepe manó társaságában Görgényi Ernő polgármester emelte le a fogatról, majd adta át a kórház képviselőinek

Az épületbe ezúttal a járványügyi szabályok miatt nem lehetett bemenni, ezért a bejárat előtt történt meg az átadás. A csomag tartalmát a főorvosok tanácsai alapján állították össze, így az egészséges gyümölcsök mellett olyan csokoládé került bele, melyet a cukormentes étrendet követő gyermekek is megehetnek.

Minden ilyen pillanat örömöt okoz az itt ápolt gyermekeknek – hangzott el az eseményen.

A gyermekosztályon most több, mint harminc beteget ápolnak. A fertőző osztály majdnem tele van, és az intenzíven is több gyermek fekszik. A gyulai gyermekosztályon koronavírusos betegeket nem ápolnak, az ilyen gyermekeket Szegedre viszik kezelésre.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …