2024. április 19., péntek
FONTOS

Mikrovállalkozásoknak tartottak fórumot Gyulán

“Finanszírozási lehetőségek mikrovállalkozások részére” címmel rendeztek fórumot Gyulán. A kedd délutáni esemény célja a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány bemutatkozása mellett a vállalkozások előtt álló lehetőségek ismertetése volt.

Elhangzott, az alapítvány igyekszik olyan együttműködést kötni a gyulai önkormányzattal, amely hasznos lehet a vállalkozások számára, akár kamattámogatott programok kapcsán. A keddi fórumon többek között fuvarozással foglalkozó egyéni vállalkozó is érdeklődött a téma iránt.

A megjelentek részletes tájékoztatást kaphattak az alapítvány mikrohitel programjáról. Elhangzott, ez a program már 20 éves. Az alapítvány évről-évre figyelmezteti a Békés megyei vállalkozásokat arra, hogy van egy helyi mikrohitel program, amely könnyen elérhető.

Kónya István alpolgármester az eseményen elmondta, csaknem két évtizede az önkormányzat és a gyulai mikrovállalkozások jó partner együttműködésben dolgoznak különféle fejlesztéseken, elsősorban szolgáltatás fejlesztés tekintetében a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal.

A fórumon elhangzott, bármilyen mikrofejlesztési javaslatot elfogad az alapítvány. Az apartmanozók mellett többek között akár virágkötők, műkörmösök, fodrászok, akik szeretnék a vállalkozásukat fejleszteni, akkor vannak olyan programok, pályázati lehetőségek, melyekből mindezt megtudják valósítani.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …