2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Folytatódnak az útfejlesztések Gyula térségében

A következő hónapokban is folytatódnak az útfelújítások Békés megyében – jelentette be Kovács József.

A Gyula központú térség országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy a legkülönbözőbb programokból származó források teszik majd lehetővé az újabb korszerűsítéseket, a TOP mellett a Magyar Falu programból is érkeznek források e célra.

A Gyula és Sarkad közötti, illetve a Sarkadtól az országhatár felé vezető szakasznak a leginkább leromlott állapotú részeit várhatóan TOP-os forrásokból korszerűsítik. Gyula térségét érinti a Kétegyháza és a fürdőváros közötti, előbbi településhez közel eső szakasz is. Kovács József hangsúlyozta, jövőre folytatódik a munka Sarkad és Doboz között, továbbá az Eleket és Kétegyházát összekötő 4435-ös jelzésű út is megújul.

Kovács József hangsúlyozta, szerdán az M44-es újabb szakaszát adták át, ezért is fontos, hogy az egyre teljesebbé váló főúthoz minél jobb állapotban lévő mellékutak csatlakozzanak.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …