2024. április 19., péntek
FONTOS

Átadták az Implom iskola megújult tetőszerkezetét

Ünnepi műsorral adták át az Implom József Általános Iskola megújult tetőszerkezetét.

A közel 126 millió forintos beruházás során a tetőhéjazatot cserélték, valamint javították a teljes tetőt. Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató köszöntő beszédében kiemelte, 2021 karácsonyára végre egy új tető fedi a közel 100 éves épületet.

Az Implom iskola 1930-ban épült, és a helyi védettségű épített értékek közé tartozik. Eredetileg polgári fiúiskolának szánták, melyhez könyvtári és múzeumi funkciót is csatoltak. Kónya István alpolgármester hangsúlyozta, gyermekeink testi, lelki fejlesztése és fejlődése a legfontosabb záloga annak, hogy értékteremtő, értékalkotó polgárai legyenek a város mellett a megyének és Magyarországnak.

Kónya István kiemelte, a következő, a helyi iskolákkal kapcsolatos nagyobb beruházás az 5. számú általános iskola energetikai korszerűsítése lehet.

Kovács József országgyűlési képviselő elmondta, nem volt egyszerű a kivitelezők dolga a helyi védettség alatt álló épületet tetőszerkezetének megújításában.

A beszédeket és a műsort követően az iskola előtt vágták át a nemzeti színű szalagot a megjelentek.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …