2024. március 28., csütörtök
FONTOS

16 ittas vezető egy hét alatt Békés megyében

A múlt hét sem telt el ittas járművezetőkkel szembeni rendőri intézkedések nélkül Békés megyében. Azok között, akik ellen eljárás indult, volt olyan autós, aki balesetet okozott.

Békés megyében az év 50. hetében több mint kétezer közlekedőt szondáztattak meg a rendőrök.

Tizenhat alkalommal jelzett alkoholfogyasztást a szonda, ebből 9 esetben gépi meghajtású járművet vezetőknél. Volt olyan férfi, aki ittasan vezetett személygépkocsit, előzött és eközben érintőlegesen összeütközött a neki szemből érkező gépkocsival.

Csak vasárnap három autóst állítottak elő a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt. Délelőtt fél 10 körül egy Békéscsabán, a Szeberényi téren igazoltatott férfinél lett pozitív a légalkoholmérés eredménye. Fél órával később Dobozon, a Széles utcában állítottak le a rendőrök egy, a gyanú szerint ittasan személygépkocsival közlekedő férfit. Végül 16 óra 45 perc körül Eleken, a Virág utcából állítottak elő szintén emiatt egy eleki nőt.

Mindhárom autóstól elvették a vezetői engedélyüket és büntetőfeljelentést tettek ellenük. Az elmúlt héten Békés megyében több mint 250 gyorshajtót is kiszűrtek a forgalomból a sebességmérők.

A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a szabálytalanság növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Kérik a járművezetőket, hogy ittasan ne üljenek volán mögé és tartsák be a megengedett sebességet! Ha a téli látási- és útviszonyok miatt szükséges, még a megengedettnél is lassabban hajtsanak!

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …