2024. április 19., péntek
FONTOS

Karácsonyi ételosztást tartottak Törökzugban

Halászlével, meleg teával, valamint forralt borral várták az érdeklődőket az ünnepi ételosztáson szombat délelőtt, Belső Törökzugban.

Vigné Fábián Diána önkormányzati képviselő, az esemény szervezője fontosnak tartotta, hogy ebben az időszakban összehozza az embereket. Mivel a járvány időszaka meghatározó volt az emberek életében, emiatt sokan zárkózottabbá váltak. Sokat gondolkodott azon, hogyan tudnának segíteni ezeken az embereken, így született meg az ételosztás ötlete.

Durkó Károly elmondta, hogy egy gyulai származású vállalkozó is segítette a karitatív kezdeményezést. Az eseményt közösségteremtő céllal hozták létre.

A járványügyi intézkedések egészen idáig nem tették lehetővé, hogy egy ilyen programot megvalósíthassanak, de a nagy érdeklődésre való tekintettel valószínűleg jövőre is meg fogják tartani ezt az eseményt.

 

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …