2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Kepenyes Pál és tanítványai adtak koncertet az evangélikus templomban

Kepenyes Pál és tanítványai adtak koncertet advent negyedik vasárnapján, a gyulai evangélikus templomban.

Király Dominik 2012-ben kezdte meg zeneiskolás tanulmányait Kepenyes Pál tanítványaként.

Elmondta, céltudatosan érkezett a zeneiskolába. Szaxofonozni szeretett volna, de végig kellett járnia az odáig vezető utat. Furulyával kezdett, majd 6 évig klarinétozott, ezután kezdhetett szaxofonon játszani. Fő hangszerének most már a szaxofont tartja, de a klarinétot is nagyon megszerette az elmúlt évek alatt. A jövőben egyre több hangszeren szeretne megtanulni játszani, mint például gitáron, és zongorán is.

Kepenyes Pál furulyát, klarinétot és szaxofont tanít. A koncerten ezeken a hangszereken volt a fókusz, de emellett gitár, pánsíp, fuvola és a zongora játék is felcsendült.

A koncert végét a Kis karácsony – nagy karácsony című dallal zárták.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …