2024. április 20., szombat
FONTOS

Lakatlan házba törtek be Szeghalmon

Betörtek egy lakatlan ház melléképületébe Szeghalmon. A bűncselekményről szenteste napján érkezett bejelentés után a rendőrök négy nap alatt elfogták a gyanúsítottat.

A tulajdonos a rendőröktől visszakapta az ellopott dolgait. Kisgépek és egy televízió tűnt el egy lakatlan ház melléképületéből Szeghalmon.

Mindez 2021. december 24-én derült ki, a bűncselekményről ekkor érkezett bejelentés a rendőrségre. A ház tulajdonosa ugyanis karácsony első napján utazott haza és előző nap telefonon megkérte a testvérét, hogy vásároljon be neki és vigye el hozzá, amit vett. A testvér vette észre, hogy a nagykapu nyitva van, és a nyári konyha ablakát betörték. Hiányzott néhány szál kolbász, illetve az is azonnal feltűnt neki, hogy a zárt konyhában tárolt, többségében szinte új állapotú kéziszerszámokat, gépeket is elvitték. Többek között akkumulátortöltő, bontókalapács, láncfűrész, sarokcsiszoló, festékkeverő, ütvefúró és csavarbehajtó hiányzott, emellett egy televíziónak is nyoma veszett.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei négy nap alatt, 2021. december 28-án elfogták a lopás gyanúsítottját.

A 35 éves szeghalmi férfi 2021. december 9-e és 2021. december 24-e között többször járt a háznál, részletekben horda el az összesen körülbelül 400 ezer forintot érő dolgokat. A kolbász kivételével valamennyit áron alul eladta, hogy pénzhez jusson. A rendőrök mindent lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosnak.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …