2024. április 20., szombat
FONTOS

Plébániai munkatársak zarándoklata

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége szervezésében először 2017 tavaszán valósult meg a plébániákon dolgozó civil munkatársak közös zarándoklata. Szép lelki élmények, gyümölcsöző találkozások és termékeny együttgondolkodás jellemezte az út két napját. Sajnos az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor a folytatásra. A hagyományteremtés céljával 2021. november 5–6-án ismét zarándoklatra hívtuk az önkénteseket Mátraverebély-Szentkútra.

Az egyházmegye a kétnapos zarándoklatot azoknak a civileknek ajándékozta, akik a plébánosuk szerint az egyházközségükben kiemelkedően értékes munkát végeztek, végeznek.

Ezzel is elismerve megerősíteni őket és lehetőséget biztosítani számukra a lelki feltöltődésre, a más plébániákról érkezőkkel való kapcsolatok és a közösség építésére. Összesen 31 munkatárs élhetett a lehetőséggel.
A péntek délutánt a keresztút bejárásával, majd a kegyhely történetének megismerésével töltötték. Az esti vesperás után egy „civil kávéházba” invitálták a meghívott munkatársakat. Tapasztalataik alapján, a plébániájuk életét érintő kérdések mentén zajlott az élénk beszélgetés a kiscsoportokban.

Szombat délelőtt a Boldog Buzád-teremben Kondé Lajos pasztorális helynök mutatta be a Helynökség munkáját. Kellemes meglepetésként érte a munkatársakat, hogy a plébánosuk által írt személyes elismerésben is részesültek, melyet egy Szent család-ikon kíséretében kaptak meg, majd a résztvevők szentmisén adtak hálát az útért és a lélekemelő élményekért. Ebéd előtt a remetebarlangok meglátogatására és a csodálatos őszi kilátásban való gyönyörködésre is jutott idő.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …