2024. április 19., péntek
FONTOS

Varázslatos tinktúrák várták az érdeklődőket a gyulai várban

 

Középkori gyógy- és varázsfőzeteket készíthettek a látogatók a varázslatos tinktúrák elnevezésű interaktív program keretében a Gyulai Várban a két ünnep közötti időszakban.

A főzet készítés két tematika köré csoportosult. Az egyik a házi gyógyítási praktikák mellett a gyógynövényeket mutatta be az egészségmegőrzés jegyében. A másik a szerencse és boldogsághozó bájitalokkal, újévi jókívánságokkal foglalkozott. A program során különbséget tettek a kuruzslás és a valós gyógymódok között.

A szerencse- és jókívánság hozó főzetek alapanyagai leginkább az alma, a bazsalikom, a zsálya és a kömény, melyek vegyítéséből egy fanyar főzet keletkezett. Kovács Attila elmondta, fontos szerepe volt a hitnek a tinktúráknál, hogy az emberek tényleg akarjanak meggyógyulni, és akarják, hogy a következő évük jobb legyen.

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …