2024. március 29., péntek
FONTOS

A pápai nuncius látogatása a szegedi szemináriumban

A szegedi Szent Gellért Szemináriumba látogatott Michael August Blume SVD Magyarország pápai nunciusa, aki november 11–12. között két napot töltött az intézményben. Látogatása a Ferenc pápa által meghirdetett szinodális folyamat részét képezte, célja pedig az volt, hogy megerősítse a papságra készülő fiatalokat hivatásukban.

A nuncius atya szentmisét mutatott be közösségünknek és a zsolozsmát is közösen imádkoztuk el. Az imádság mellett az étkezések is mind közösek voltak. Itt tartózkodása alatt beszélt a szinodális folyamat értelmezéséről, megéléséről, illetve arról, hogy ő hogyan látja ezt az utat. Ami engem megragadott és elgondolkoztatott az az volt, hogy a kiindulási pont a szinodális úthoz az önismeret. Meg kell ismernem magamat és helyemet az egyházban, különösen az adott közösség életében. Kiemelte, „elengedhetetlennek tartja, hogy a napi lelkiismeret-vizsgálatunk során föltegyük magunknak a kérdést, hogy mennyire voltam ma szinodális, vagyis együttműködő a testvéreimmel.

De nemcsak azért keresett föl minket, hogy előadást tartson, hanem kíváncsi volt a hivatásunk történetére és a mi egyházképünkre is. Nem utolsó sorban pedig kérdéseket is tehettünk föl, melyekre nagy örömmel válaszolt. Jelenlétével és gondolataival sikerült megerősítenie minket és új szempontokkal gazdagította az egyházról kialakult szemléletünket.

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …