

Balogh Ottó káplán mutatta be vasárnap, a Szent József templomban a Szentmisét, melyen a 77 éve kényszermunkára hurcolt gyulai németekre emlékeztek.
Mint ismert, 1944 végén a megszálló szovjetek már elkezdték összeírni azokat, akiket vélt vagy valós német származásuk miatt kényszermunkára akartak elvinni. 1945. január 10-én 550 embert vittek el Gyuláról szénbányákba 5 év kényszermunkára.
Az egykori eseményeket Kovács József országgyűlési képviselő elevenítette fel. Hangsúlyozta, a német ajkú gyulaiak mellett a németes hangzású nevű embereket sem kímélték.Kiemelte, a családok szétszakítása óriási fájdalmat jelentett az érintettek számára.
A program végén a jelenlévők megkoszorúzták a templom előtti téren álló emlékművet. Mittag Mónika, a gyulai és a megyei német önkormányzat elnöke az emlékezés fontosságát hangsúlyozta.
Mindez azért is fontos, mert már csak néhány olyan ember él, aki egykor átélte a málenkij robotot.
Gyulán rendszeresen megemlékeznek nemcsak a németek elhurcolásáról, hanem arról is, amikor az érintettek többsége hazatért. A németvárosi templom mellett emlékművet állítottak, és könyv is jelent meg a málenkij robot gyulai vonatkozásairól.