2022. július 4., hétfő
FONTOS

Rászorulókat láttak vendégül

 

Mintegy száz rászoruló családot, egyedülálló, idős embert láttak vendégül egy ebédre a Katolikus Karitász szegedi önkéntesei.

A rendezvény a segélyszervezet országos akciójának része volt, melynek keretében országszerte ötezer nehéz sorsú embertársának kedveskedett a katolikus segélyszervezet.

– János evangéliumában olvashatjuk Jézus utolsó vacsorán elmondott szavait: „aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én őbenne”. Jézus ezen cselekedetére, az elhangzottakra, az ő tanítására emlékezve ünnepli a római katolikus egyház hosszú évszázadok óta az eucharisztia szentségét. E szeretetebéddel is Jézusra, az ő tanítására, jóságára emlékezünk – ezekkel a szavakkal köszöntötte a vendégeket Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász koordinátora.

A szeptember 5–12. között Budapesten tartott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a katolikus egyház hivatalos segélyszervezete, a Katolikus Karitász országos akciót hirdetett: ugyanazon a napon hazánk összes egyházmegyéjében szeretetvendégséggel kedveskedtek a rászorulóknak. Negyven helyszínen összesen ötezer embert láttak vendégül. Szegeden a szeretetebédnek az Ágota Kulturális és Közösségi Központ adott otthont, ahová a Karitász önkéntesei száz rászoruló családot és egyedülálló, idős embert hívtak meg.

Kothencz János köszönetet mondott a segélyszervezet önkénteseinek a rászorulókért végzett önzetlen és fáradhatatlan munkájukért, majd a vendégekhez fordult:

– Tudjuk, hogy elfogadni sem egyszerű olykor. Hiszen a rászorulóknak is van méltósága, büszkesége. Éppen ezért Jézus példájának egyik legfontosabb üzenete, hogy nem lehajolt az emberhez a megváltással, hanem mellé állt, mögé szegődött, felemelte őt – hangsúlyozta.

Vecsernyés Mónika kilencéves fiával, Lászlóval érkezett a vendégségbe. Mónika egyedül neveli fiát és beteg édesanyját is gondozza. Elmondta, nem ez az első alkalom, hogy a Karitász önkéntesei segítő kezet nyújtottak számukra.

– Amikor a fiam megszületett, rengeteg pelenkát kaptam tőlük. Nemrég pedig vetőmagot, amit el is ültettünk a fehértói tanyánkon. Már termett is gyökér, répa, krumpli, hagyma, borsó a kertben. De a legjobb a beszélgetés és a szeretet, amit kapok tőlük. Örülök, hogy meghívtak ma ide, itt találkozhattam hozzám hasonló emberekkel, valamint azokkal, akik támogatnak, ha szükségem van rá.

Nézze meg ezt is:

Fénnyel varrott képek csodája

Egy korábban megnyitott és egy új időszaki kiállítás mellett tematikus sétákkal várja április második felében …