

Különleges programmal készülnek a gyermekek számára a Mogyoróssy János Városi Könyvtár munkatársai. Január 13-án, csütörtök délután a korábbi Zseni klub utódja, a Logikub elnevezésű programsorozat 9. eseményeként matekos fejtörő várja majd az érdeklődőket. Dézsi János igazgató elmondta, ez a programsorozat 13 állomásból áll. A korábbi foglalkozásokon szudokuk, különböző kereszt – és képrejtvények várták a bibliotékába látogatókat.
Az esemény célja, hogy logikus gondolkodásra ösztönözze a gyermekeket. A keresztrejtvények megoldása mellett azt is megtanulhatják, hogyan készíthetnek saját kezűleg keresztrejtvényeket. A Mi Egymásért Egyesület Munkatársai különböző játékos, gondolkodásra serkentő, valamint a problémamegoldó készséget fejlesztő feladatokkal készülnek, melyek között lesznek detektíves, valamint statisztikai jellegű feladatok is.
Az esemény helyszíne a felújítási munkálatok miatt az szárazkapu bejáró melletti előadóterem lesz. A szervezők bíznak abban, hogy amint a járványhelyzet is lehetővé teszi, a következő eseményként a korábban elmaradt író – olvasó találkozót meg tudják majd tartani, ennek főszereplője Papp Dóra író lesz.