2022. január 27., csütörtök
FONTOS

Számos erdei fülesbagollyal találkozhatunk Gyulán

Nemcsak a kutyákra és a macskákra, hanem a madarakra is hatással volt a szilveszteri tűzijátékozás, petárdázás.

Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezető elmondta, december 31-én, valamint január elsején több helyre mentek ki lakossági bejelentést követően. A fákon összegyűlt fenyőrigók, seregélyek, gerlék a hang hatására elindultak és gyakran a szomszédos épületek üvegablakainak repültek neki.

A lehűléssel megjelentek a baglyok a különböző belvárosi területeken, így Gyulán is. Ezek a madarak olyan területet keresnek, ahol szélvédetten tudják tölteni a nappali időszakot, valamint a táplálék megszerzése sem jelent gondot nekik. Néhány éve, 2020-ban az erdei fülesbagoly volt az “Év madara”. A város erdei fülesbagoly állományának száma magas, melynek az az oka, hogy Gyula térsége jól erdősült. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület pár évvel ezelőtt indított el egy társadalmi bagolyszámlálás programot.

Boldog Gusztáv hangsúlyozta, a változékony időjárás hatással van a növény-, és állatvilágra egyaránt. A vonuló madarak többsége már elindult, de egy kisebb százalékuk még átvészeli a jelenlegi, fagyos időjárást. A tavaszi növények nagy része fagyálló. A hagymás, gumós növények, mint a hóvirág és a tulipán a tartalékolt, talajban található tápanyagból táplálkozik.

Nézze meg ezt is:

Újra reneszánszát éli Magyarországon a pálinka

A 2008-as magyar pálinkatörvény újraszabályozta, hogy mit nevezhetünk pálinkának. Csak Magyarországon termett, feldolgozott és desztillált, …