2024. március 29., péntek
FONTOS

Januárban két előadás várja a nézőket a várszínházban

A Magyar Kultúra Napja alkalmából két előadással készülnek a Gyulai Várszínház munkatársai.

Január 22-én, szombat este Szilágyi Enikő Mi lennék nélküled című monodrámáját tekinthetik majd meg az érdeklődők. Az előadás Jászai Mari naplóiból, visszaemlékezéseiből, és a színésznő gondolataiból állt össze. A dramaturgiai munkálatokat Elek Tibor végezte. A darab a magyar kultúra témája köré épült. Arra keresi a választ, hogy hogyan látta száz évvel ezelőtt, és hogyan látja ma egy magyar színművész a színház, az anyanyelv és a nemzeti kultúra fontosságát, szakmájának nehézségeit.

Január 26-án, szerda délután a Vigadóban a Déryné Társulat előadásában láthatják a nézők a Déryné Ifjasszony című előadást. A darab a magyar színjátszás hőskora előtt tiszteleg, ahol romantikus szerelmek, szenvedélyes viszonyok szövevényében hol küszködnek, hol csatát nyernek a magyar nyelvű színjátszás ügyéért folytatott küzdelemben.

Mindkét előadás az előzetes regisztrációt követően ingyenesen megtekinthető.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …