2024. március 29., péntek
FONTOS

Emelkedő esetszámok Békésben

Két hete 71, egy hete 244, most pedig 435 új koronavírus fertőzöttet mutattak ki az aktuális, hétfői adatok alapján, melyek három nap összesített eredményét tartalmazzák. Ezzel átléptük a 40 ezres határt, vagyis a járvány 2020 márciusi kezdete óta hivatalosan 40 191 ember kapta el a kórt Békés megyében.
Az elmúlt három napon országosan 21 219 új fertőzöttet igazoltak. Elhunyt 270 többségében idős, krónikus beteg. 2630 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 228-an vannak lélegeztetőgépen.

Az omikron vírusvariáns már erősen terjed és növeli a fertőzöttek számát, a megerősítő oltás felvételével megelőzhető a betegség súlyos lefolyása.
Az elmúlt napokban tartott oltási akción ismét több tízezer ember vette fel az oltást, az oltási akció ezen a héten csütörtökön, pénteken és szombaton is folytatódik. A negyedik oltás is már kérhető. A karantén ideje 7 napra csökkent.  A beoltottak száma 6 319 434, közülük 3 417 089 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.

A védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, és csak azoknak lesz érvényes, akik oltottak, illetve harmadik oltásukat is 6 hónapon belül felvették. Aki szeretné minél előbb felvenni az első vagy a megerősítő harmadik oltását, az előzetes időpontfoglalás nélkül megteheti a januári oltási akciónapokon.

Következő  oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:

·         2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,

·         2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,

·         2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.

·         2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.

Továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.

Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …