Gyulatelevízió
2020 nyarán szentelte pappá Amanso Brendan Chika diakónust Kiss-Rigó László püspök. A Nigériából érkezett Brendan atya azóta Kisteleken káplán. A helyi plébános példájától a kis dél-alföldi városig vezető útról, valamint a nigériai keresztényüldözésről beszélgettünk vele, s azt is elmondta, hogy miért hálás a Szeged-Csanádi Egyházmegyének.
Nem megszokott dolog, hogy egy magyar kisvárosban nigériai káplán szolgáljon. Mikor érezte úgy, hogy a papi hivatást szeretné választani?
Keresztény, vallásos családban nőttem fel, heten vagyunk testvérek. Láttam az akkori plébánosunkat, aki a hatalmas melegben is teljes miseruhában jelent meg. Mise után odamentem hozzá, s megkérdeztem, hogy hány ruhát visel, ő pedig kedvesen elmagyarázta, miket vett fel. Utána az édesanyám elé álltam, s mondtam, hogy szeretnék ministrálni, és ő támogatott ebben. Emlékszem, én voltam a legkisebb segítő. Mikor az általános iskolát befejeztem, úgy döntöttem, hogy a kisszemináriumban szeretnék tanulni. Hat évig jártam ide, ami után jelentkeztem a püspök atyánál, s kértem, hogy vegyen fel a nagyszemináriumba. Egy évig jártam lelki szemináriumba, ahol sokat tanultam a Bibliáról, a lelki kibontakozásról. Még egy félévet hallgattam filozófiát, majd Magyarországra kerültem.
Milyen Nigériában kereszténynek lenni? Milyen nehézségekkel kell megküzdeniük?
Nagy ország Nigéria, így attól függ, hogy hol él az ember. Az ország északi részén élők rengeteget szenvednek a hitük miatt, a Boko Haram terrorszervezet és a fulani törzs szélsőségesei fenyegetik az életüket. Én a déli területről származom, itt nincs keresztényüldözés, mert a többség Krisztus-hívő, szabadon gyakorolhatjuk a vallásunkat. Sajnos itt is vannak nehézségek, törzsi háborúk előfordulnak.
Ha a magyar katolikusok szeretnének segíteni a nigériai keresztényeken, akkor hogyan tudnak a legtöbbet tenni értük?
Elsősorban a Nigéria északi felén élő keresztényeknek van szükségük támogatásra, hiszen ők muszlimok között élnek, akik terrorban tartják őket. Sokat jelenthet az anyagi segítség, de a lelki támogatás ugyanilyen fontos: imádkozzanak értük.
Püspöke Magyarországra küldte, egészen pontosan Szeged-Csanádi Egyházmegyébe. Milyen volt a képzése?
Szó szerint mindent megkaptam az egyházmegyétől, nagyon hálás vagyok ezért. Segítették a tanulmányaimat, elláttak minket étellel, könyvvel, zsebpénzzel. Nagyon jó tanárok oktatták a magyar nyelvet. Figyeltek arra, hogy ugyanazt megkapjuk, mint a többiek, éreztették velünk, hogy mi is közéjük tartozunk. Az első naptól azt mondták: „ti – Benjamin atya és én – a Szeged-Csanádi Egyházmegye kispapjai vagytok!”
Kisteleken szolgál, így már tapasztalatokat szerzett Magyarországon is. Rengeteg dolog összeköti a világ katolikusait, így a magyar és a nigériai római katolikusokat is, de földrajzilag nagy a távolság. Milyen hasonlóságokat és milyen különbségeket tapasztalt a két ország között?
Nagyon fontos, hogy az egyház közös. Közös a szentmise ünneplése, közös a szeretet: ezt a szeretetet érzem a híveim között járva Kisteleken, és éreztem Nigériában is. A legnagyobb különbség az, hogy szülőföldemen nemcsak vasárnap vagy ünnepnapokon járnak misére, hanem minden nap: ott vannak a misén, ha reggel hét órakor és akkor is, ha este hat órakor tartják. Úgy érzem, ott jobban az élet része a vallás, mindenki valamelyik egyházhoz tartozik, legyen az katolikus vagy más felekezet. Itt Magyarországon sokféle ember van és sokféle módon élik meg hitüket.
