2024. április 20., szombat
FONTOS

65 évvel ezelőtt végezték ki Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt

65 évvel ezelőtt, 1957 február másodikán a békéscsabai Kazinczy utcai laktanya udvarán végezték ki a két Békés megyei fiatalt, Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt.
Ebből az alkalomból először a Berényi úti temetőben található sírt, majd a Kazinczy utcai laktanya falán elhelyezett táblát koszorúzta meg Görgényi Ernő polgármester, Bagyinszki Zoltán az Október 23. Alapítvány leköszönő, valamint Dávid Péter a szervezet leendő elnöke. Görgényi Ernő kiemelte, a gyulai önkormányzat és az alapítvány együtt próbálja életben tartani az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét és értékeit a legfiatalabb nemzedékek bevonásával, és az egykori 56-os forradalmárok részvételével.

Az Október 23. Alapítvány olyan eseményeket valósított meg az elmúlt évtizedben, melyeken egykori veteránoktól hallgathattak meg történeteket a megjelent diákok, így elevenítették fel a forradalom gyulai eseményeit.

Az alapítvány a jövőben is folytatja azt a tevékenységet, amit eddig. A koszorúzások mellett megpróbálják terjeszteni 1956 üzenetét a fiatalok számára. Elhangzott, könyv készül M. Szabó Andrásról, valamint az 1956-os gyulai eseményekről.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …