2024. április 20., szombat
FONTOS

Belülről is megújult a szegedi Szent Rókus-templom

 

Az ünnepi szentmise keretében templomuk felújításáért, az összefogásért adtak hálát a Szent Rókus Plébánia közösségének tagjai, és huszonegy fiatal részesült a bérmálás szentségében. A felújítást jórészt a hívek adományaiból fedezték – mondta el Kretovics László plébános.

– Áldja meg az Úr mindazokat, akik bármilyen módon hozzájárultak a felújításhoz! – mondta Kiss-Rigó László püspök az ünnepi misén, felhíva a figyelmet a közösség összefogására, köztük külön kiemelve Kalmár Ferenc miniszteri biztos, Biernacki Karol megyei levéltárigazgató és Halácsy Gábor főmérnök nevét.

A belső munkálatokat külső renoválás előzte meg az 1905 és 1909 között épült neogótikus templomon. 2019 és 2020 között a két torony, az oldalhajók és a homlokzat újult meg. A szükséges munkálatok nagy részét akkor is a hívek adományaiból finanszírozták.

De nagy szükség volt már a belső renoválásra is, mert annyira megsüllyedt az épület padlója, hogy a kereszthajó két végén található oltárok is veszélybe kerültek. A felújítás során felszedték a régi padlózatot, kibetonozták az aljzatot. A templom végül szép új márványpadlót kapott, impozáns látvánnyal ajándékozva meg a kapun belépőt azzal, hogy az üvegablakok és a főoltár tükröződik rajta. A tölgyfa padsorok is kisebb felújításon estek át.

A belső felújítás teljes költsége több mint 130 millió forint volt, amellett, hogy egyes munkálatokat társadalmi munkában vállaltak a kivitelezők. A padlózat burkolásához, ahogy a plébánostól megtudtuk, 50 millió forintos minisztériumi segítséget kaptak.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …