2023. május 29., hétfő
FONTOS

100 végzős, göndöcsös diákra tűzték fel a szalagot

Péntek délután rendezték meg a Göndöcs Benedek Középiskola szalagavatóját a művelődési központban. A 2021/22-es tanévben 6 évfolyam 100 diákja kapta meg a szalagot.

A végzős Kerekes Laura pozitívan emlékszik vissza az elmúlt négy évre, melynek nehezítő tényezője volt a digitális oktatás.

Kovács Péter plébános beszédében az egyház összetartó erejéről beszélt, és azt is kiemelte, hogy az elmúlt években nem csak a fiatalok fizikális, hanem lelki fejlődése is fókuszba került.

A rendészeti és közszolgálati ismeretek szakon végzős Dér Bence is pozitívan emlékszik vissza az elmúlt évekre, és a jövővel kapcsolatos terveit is elmondta.

Fekete Szabolcs igazgató az esemény rendhagyó voltát hangsúlyozta. A járványügyi szabályoknak megfelelően szigorított intézkedésekkel tartották meg a programot.

Az igazgató beszédében hangsúlyozta: az Istenbe vetett hit mindig átsegít a nehézségeken.

Nézze meg ezt is:

Így rajtolt Gyulán a Háromváros Kerékpáros Fesztivál mezőnye

Békésről mintegy 90 fővel indult a mezőny, Gyulán 10 órakor rajtoltak a bringások, innen Békéscsaba, …