2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Egyre több a turista Gyulán

Korábban inkább csak a környező megyékből, mostanra viszont már az ország nyugati részéről is érkeznek vendégek az egyik gyulai panzióba.
Sándor Hajnalka, a Romantika Panzió vezetője elmondta, egyre inkább látszik az embereken a hajlandóság az utazásra. A turisztikai főszezonon kívüli időszakban általánosságban elmondható, hogy hétköznap kevesebben, hétvégén pedig többen érkeznek Gyulára. A panzió idei céljai között szerepel a színvonal növelése, a város hírnevének öregbítése.

Az ünnepi időszakot követően sem ürült ki Gyula legnagyobb szálláshelye. Boros Zoltán, az Erkel Hotel igazgatója kiemelte, januárban és februárban is népszerű volt a vendégek körében a város. A tavaszi, nyári hónapokra már az előfoglalási kedv is magas. A panziókhoz hasonlóan leginkább a hétvégék telítettek a szállodában is. Egyre inkább rendszeressé válik, hogy a határon túlról, Románia keleti feléből is érkeznek vendégek az Erkel Hotelbe.

Boros Zoltán elmondta, a következő kiemelt időszaknak a március 15-ei, hosszú hétvége számít. Idén mindössze két négy napos hosszú hétvége lesz, melyeket szeretne kihasználni a szállodaipar. Bíznak benne, hogy telt házzal fognak üzemelni ezekben az időszakokban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …