2024. április 19., péntek
FONTOS

32 ittas vezető egy hét alatt Békés megyében

Békés megyében a rendőrök az elmúlt héten 19 gépi és 13 nem gépi meghajtású járművezetővel szemben intézkedtek, akik a gyanú szerint ittasan közlekedtek. Volt közöttük olyan autós is, aki nem a saját kocsiját vezette úgy, hogy nem volt józan.

Békés megyében az idei év 7. hetében több mint 2500 közlekedőt szondáztattak meg a rendőrök azért, hogy az ittas járművezetőket kiszűrjék a forgalomból.

A légalkoholmérések eredménye 32 esetben lett pozitív, 19 alkalommal gépi, míg 13 alkalommal nem gépi meghajtású jármű vezetőjénél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. Az ellenőrzöttek között volt olyan férfi is, aki a rendőri intézkedés előtt kocsijával letért az útról és egy villanyoszlopnak ütközött Békéscsabán.
A balesetben senki nem sérült meg, de nála és utasánál is felmerült az ittasság gyanúja. A balesetet okozó férfival szemben ittas járművezetés gyanúja miatt tettek büntetőfeljelentést a rendőrök. Az utas ellen is indult büntetőeljárás, mert járművének a vezetését úgy engedte át az ismerősének, hogy tudta mindketten szeszes italt fogyasztottak. Ezért a rendőrség mindkét férfi vezetői engedélyét bevonta.
Az elmúlt héten is több ittas járművezető ellen indult büntetőeljárás iratait továbbították a rendőrök az ügyészségekre. Közöttük volt egy olyan büntetőeljárás, amely azért indult, mert egy újkígyósi férfi 2022. január 13-án hajnalban Medgyesegyháza külterületén lesodródott autójával az útról, majd egy fának ütközött. Szerencsére ebben az esetben sem történt személyi sérülés, de a 27 éves autósnál a helyszíni szondáztatás pozitív értéket jelzett.

Ittasan vezetni és ittas vezetővel utazni rendkívül veszélyes. Ne igyanak alkoholt, ha vezetni fognak. A rendőrség rendszeresen felhívja a figyelmet a szabálytalan közlekedés, így az ittas vezetés veszélyeire is. A rendőrség ismételten kéri, hogy aki szeszes italt fogyaszt, ne vezessen járművet!

Nézze meg ezt is:

Teljes útzár várható csütörtökön, az Ajtóssy és a Halácsy utca csomópontjában

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2024.04.11-én (csütörtökön) 7:30 és 17:00 óra között Gyulán az Ajtóssy …