2024. április 17., szerda
FONTOS

A Mesterhármas című darabot mutatják be szerdán a várszínházban

Február 23-án, szerda este az Art Színtér előadásában a Mesterhármas című produkciót láthatják az érdeklődők a várszínház kamaratermében.

A vígjátékot a  Jászai Mari-díjas Halasi Imre rendezte, és egy szerelmi háromszögről szól. Az Art Színtér társulat 2020-ban alakult, a Mesterhármas című darabot ősszel mutatták be Budapesten.

Elek Tibor igazgató elmondta, februárban is igyekeztek változatos programokkal készülni a szervezők. Az indiai tánc színházi előadással, a Redőny című darabbal, valamint a Proton Színház Winterreise című előadásával különböző életkorú nézőket próbáltak meg elérni.

Márciusban is négy produkcióval készül a teátrum, legközelebb március 3-án Bősze Ádám – Nagy zenészek, nagy szerelmek – Mozart című zenetörténeti előadását tekinthetik majd meg a nézők.

Nézze meg ezt is:

Megújult a kispiac, már tervezik a folytatást

  Szombat délelőtt már a felújított törökzugi kispiacon jelenthette be Vigné Fábián Diána és Kónya …