2024. március 29., péntek
FONTOS

A Magyar Gulagot mutatják be Gyulán

Magyar Gulag címmel nyílt kiállítás csütörtök délután a gyulai művelődési központban. A tárlat megnyitóját nem véletlenül időzítették a Kommunizmus áldozatainak emléknapja elé, hiszen a szovjet mintára megszervezett kommunista kényszermunka táborokat mutatja be.

Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja úgy fogalmazott, ez a tárlat a diktatúra homályban lévő világát mutatja be, melyről sokáig semmit sem lehetett tudni, pedig nagyon sok embert érintett.

Az eseményen Görgényi Ernő polgármester a kommunista rendszer embertelen voltára hívta fel a figyelmet, illetve kitért arra is, hogy csütörtök hajnalban a szomszédunkban háború kezdődött.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján arra emlékezik az ország, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 27.

Témák: – A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ …