2022. május 22., vasárnap
FONTOS

Így alakult ki a városerdei üdülőtelep

 

Városerdő kialakulásának történetét mutatta be a megyei levéltár sorozatának legújabb epizódjában Héjja Julianna Erika főlevéltáros. A kedvező természeti adottságokkal bíró terület közlekedési feltételei már az 1930-as években is megfelelőek voltak ahhoz, hogy az üdülőtelep ki tudjon fejlődni. A város lakossága rendszeresen innen szerezte be a tüzelőanyagot télire.

Héjja Julianna Erika elmondta, a fejlődésben jelentős szerepe volt a József Szanatórium 1907-es felépítésének, amely a városerdei üdülőteleppel szemben lévő oldalon helyezkedett el.  A szanatóriummal szemben levő Körös-parton már az 1930-as években is gyerekzsivaj volt hallható.

A korabeli egészségügyi szakemberek már akkor felismerték, hogy a betegségmegelőzésben, valamint az egészségvédelemben is fontos szerepet tölthet be az erdő és a folyó közelsége.

1935-ben Rőthler István arra kérte a város vezetőit, hogy egy telket díjmentesen adományozzanak szegény sorsú, rossz feltételek között nevelkedő gyermekek nyári nyaraltatására. E kezdeményezés mellé állt Istvánfalvi Miklós, a gyulai polgári iskola testnevelő tanára is.

A tervek 1939 májusára készültek el. Ezt követően kezdődött el az építőmunka, melyben Istvánfalvi Miklós diákjai valamint a cserkészek is segítettek. Ennek köszönhetően még ebben az évben el is készült az épületkomplexum egyik szárnya. Augusztusban meg is kezdhették a kísérleti jellegű nyaraltatást, amelyben kizárólag gyulai iskolások vehettek részt. Közadakozásból egy római katolikus kápolnát építettek a nyaraltató telepen, melyet 1940-ben Apor Vilmos plébános szentelt fel.

 

Nézze meg ezt is:

Pályaorientációs és családi napot tartottak a Bay Zoltán Általános Iskolában

  A régész szakma rejtelmeibe is bepillantást nyerhettek a gyerekek péntek délelőtt a Pályaorientációs napon a …