Országszerte a gyanú szerint 12 lakásba és egy autóalkatrész-boltba tört be zárfésűvel az a két férfi, akiket a Békés megyei rendőrök fogtak el Budapesten. Az ügy rendőrségi vizsgálata befejeződött, az eljárás iratai az ügyészségre kerültek.
Hét megyében és a fővárosban követett el lopásokat a gyanú szerint az a páros, akiket 2021. január 15-én egy összehangolt akció keretében fogtak el Budapesten a Békés megyei nyomozók és a Közterületi Támogató Alosztály rendőrei.
Az 51 éves L. Zsolt és a 38 éves M. Tibor zárfésűvel lakásokba, illetve egy autóalkatrész-boltba törtek be. Gyulán 2021. október 8-án nyitottak ki egy lakást, ahonnan ékszereket vittek el. A Gyulai Rendőrkapitányság, illetve a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, miközben a gyulai betörés felderítésén dolgoztak megállapították, hogy hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények 2021 novemberében és decemberében is történtek az ország több városában, Budapesten, Debrecenben, Esztergomban, Győrben, Székesfehérváron, Tatán, Tatabányán, Győrben, Miskolcon és Várpalotán. A lakásokból többek között pénz, ékszerek, órák, parfümök tűntek el, egy autóalkatrész-boltból pedig nagy mennyiségű motorolajat vittek el. Összességében a lopásokkal több mint 20 millió forint kárt okoztak. Ennek egy része megtérült, mert a nyomozók a gyanúsítottaknál tartott kutatásokon foglaltak le lopott dolgokat, amelyeket visszaadtak a tulajdonosoknak.
Mindkét férfi letartóztatásban van, az ellenük indult nyomozás vizsgálati szakaszában a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte. A rendőrség az ügy iratait 2022. február 28-án továbbította az ügyészség