2024. április 20., szombat
FONTOS

Lezárt ügy: figyelmetlen volt a vonattal ütköző, vésztői autós

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Vésztőn. A férfi, aki vezette a járművet, nem volt bekötve, bámészkodott, figyelmetlenül közlekedett, ezért ütközött neki a szerelvénynek. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

A tilos jelzés ellenére hajtott be egy vasúti átjáróba egy autós 2022. február 6-án, Vésztőn. Amikor feltűnt neki, hogy a szemből érkezők állnak, már késő volt, nem tudott megállni, nekiment az érkező vonatnak. A baleset után szerencsére ki tudott szállni az összetört kocsiból, könnyű sérüléssekkel megúszta az ütközést. A rendőröknek közvetlenül a történtek után azt mondta, hogy vezetés közben rosszul lett, ezért nem állt meg az átjárónál. Kihallgatásán azonban beismerte, hogy nem mondott igazat, nem volt semmi baja, csak bámészkodott, ezért nem vette észre a tilos jelzést. A Szeghalmi Rendőrkapitányság a 29 éves vésztői férfi ellen vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt büntetőeljárást indított. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait továbbította az ügyészségre.

A történtek kapcsán ismételten kérjük a járművezetőket, hogy a vasúti átjárókat mindig nagyon figyelmesen, óvatosan közelítsék meg! Csak akkor hajtsanak be az átjáróba, ha szabadjelzés van, és alaposan körül is néztek!

 

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …