Gondolatok a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban

Isten csak mese?

Az április 3-i népszavazás során négy kérdésben kérik az állampolgárok döntését.

1. Tarthassanak-e kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást?
2. Népszerűsíthessenek-e kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket?
3. Bemutathassanak-e kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül?
4. Megjeleníthessenek-e kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat?

A népszavazás ellenzőinek fajsúlyosabb érvei szerint a népszavazásnak nincs aktualitása, hogy „homofób”, diszkriminálja a „transzgyermekeket”, és sérti a gyermek információs szabadságát.

Az aktualitást illetően az a baj, hogy a népszavazás ellenzői elhallgatják azt, hogy a kérdéseket illetően már eddig is komoly változások mentek s mennek végbe Nyugaton, amelyek mint az „európai értékek” megvalósulása és a „progresszió” követendő mintái jelennek meg. Az érem másik oldala, hogy a magyar „progresszió” mindig is a nyugati liberális és baloldali minták követője volt és maradt, ezért egy kormányváltás esetén szinte biztos, hogy egy „progresszív” kormányzat olyan liberális jogszabályokat alkotna, amelyek a négy kérdésben igenis megengedőek.

Homofóbiáról, mint beállítódásról szerintem is lehet beszélni, de látni kell, hogy a „homofób” jelzőt már évtizedek óta azok megbélyegzésre használják, akik ilyen témákban nem értenek egyet a „progresszív” követelésekkel és intézkedésekkel. Így lehet Nyugaton „homofób” egy szülő, ha nem ért egyet azzal, hogy az iskola eltitkolhassa előle azt, ha gyermekéről az iskolában derül ki, hogy nemi identitászavarai vannak – fiúk lánynak, lányok fiúnak képzelik magukat stb. –, és a tanárok a gyermeket identitásváltásra ösztönzik…

A „civil” és „jogvédő” szervezetek iskolán belüli szabad ténykedésének is az eddigi tanulsága az, hogy az identitászavaros gyermekeket az identitásváltás felé terelhetik, miközben gyermek- és iskolapszichológusok szerint a nemi identitászavar túlnyomórészt csak tünete valaminek – korosztályos lázadás, családi problémák stb. –, amivel természetesen foglalkozni kell. Éppen ezért rendkívül kockázatos az identitászavaros gyerekeket olyan „transzgyermekként” kezelni, akinek csak meg kell adni a szülőktől független döntési szabadságot, hogy „választott” nemének megfelelő módon élje életét, amit ráadásul nemváltó műtéttel tud teljessé tenni. A gyermekek „információs szabadsága” is eszerint kap értelmet.

A gyermekek iskolán belüli „informálódása” a maga valóságában „informálás”. Egy „progresszív” elvek szerint működtetett iskolarendszerben értelemszerűen „progresszív” elvek szerint informálnak az eleve „progresszív” tanárok, civilek és jogvédők stb. A progresszív információs szabadságról azonban mindent elárul az, ha a szülőket ki akarják zárni az informálásból, viszont a tanárok valósággal uraivá válhatnak a szüleiktől így elszigetelt gyermekek lelkének és szellemének.

Ami Nyugaton tért nyer, és Magyarországon ugrásra készen áll, a hatvanas évek szexuális forradalmának szelleme: légy az, ami lenni akarsz, tégy azt, amit tenni akarsz, légy önmagad, szabadon, kötöttségektől mentesen. A különbség az, hogy most ezt az elvet már intézmények támogatják, a legkülönbözőbb módszerekkel próbálják elfojtani az ellenvéleményeket, és a gyermekek céltudatos intézményes nevelésével és átnevelésével egy progresszív „új embert” és progresszív társadalmat akarnak teremteni.

Ebben a helyzetben komoly kihívások előtt állnak a keresztények is, akikre jó ideje a legváltozatosabb eszközökkel és módszerekkel igyekeznek ideológiai nyomást gyakorolni. A „progresszív” felfogásokba már régóta belefér, hogy Jézus homoszexuális vagy transznemű volt, aki az apostolokkal homoerotikus (homoszexuális) közösséget alkotott. Ennek „korszerűsített” változataiban Jézus már az első transzemberként jelenik meg, vagy egyenesen transznő, aki a Mennyeknek Királynője, de Jézus fogantatásának rendkívüliségéből már azt is levezetik, hogy Mária is transznemű volt. Jézus szenvedéstörténetét úgy aktualizálják, hogy Jézus is a diszkrimináció és az előítélet áldozata volt a maga korában, és hogy szembeszállt minden diszkrimináció és előítélet ellen, így azok ellen is, amelyek a szexuális kisebbségeket sújtották. Ennek a tanmesének az lenne a tanulsága a keresztények számára, hogy erkölcsi kötelességük támogatni az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) emberek harcát a jogaikért. Függetlenül attól, hogy ezek a jogok mit igényelnek, egészen pontosan mit takarnak. Azt a keresztényt tehát, aki vallási és erkölcsi megfontolásból nem ismer el ilyen jogokat, például a melegek házasságát, nemcsak homofóbnak (melegeket gyűlölőnek) állítják be, hanem olyannak is, mint aki megtagadja Jézust és tanítását.

Ateista és materialista baloldaliak szerint Jézus a szeretete, könyörületessége, jósága stb. és mindösszesen pedig „szociális érzékenysége” miatt az első baloldali volt a világon, ami azt sugallja, hogy aki nem baloldali, az nem lehet szociálisan érzékeny, és a szociálisan érzékeny keresztények baloldali pártra szavazzanak. Jézus „baloldaliságának” mítoszából azonban a legfontosabb kimaradt, az istenhit, ezért a mítosz szerint úgy tűnhet, hogy az ember lehet úgyis keresztény, hogy nem hisz Istenben…

A nyilvánosságban erőteljesen terjed a liberális teológusok liberális bibliaértelmezése is, melynek lényege az, hogy mindent szabad, amit a Biblia kifejezetten nem tilt, a témába vágó tiltásokat pedig önkényesen értelmezik. Másrészt viszont Nyugaton már nem ritka, hogy utcai hitszónokok ellen a hatóságok azért indítanak eljárást „gyűlöletbeszéd” miatt, mert a Bibliából szó szerint idéztek. Finnországban egy volt minisztert, hívő keresztényt, hasonló okból állítottak bíróság elé. Nyugaton már a határán vannak annak, hogy a Bibliát a tartalma miatt a „gyűlöletbeszéd” forrásának nyilvánítsák.

Magyarországon is nyilvánosság elé léptek olyan LMBT-emberek, akik hívő kereszténynek tartják magukat, LMBT-jogokat követelnek, diszkriminációra panaszkodnak, de azt nem kifogásolták, hogy a legutóbbi Budapest Pride (melegbüszkeség) felvonulásra a máskor nagyon akkurátusan méricskélő szervezők rejtélyes okból beengedték az ateisták szövetségét (!), akik az alábbi felirattal feszítettek ki molinót: „A szerelem valóság, Isten csak mese”. Felbukkantak olyan transzparensek is, amely a világhírű Rio de Janeiro-i Megváltó Krisztus-szobrot ábrázolták azzal a felirattal, hogy „Veletek vagyok”. Ez egy visszafogottabb kifejeződése a „Ha Jézus élne” kezdetű, egyre divatosabb értekezések egyikének: ha Jézus élne, biztos részt venne a Pride felvonuláson… A keresztényeket célzó ideológiai zavarkeltés így teljes: Isten nincs, Jézus istentelen és LMBT-ember, aki maximálisan támogat bármilyen LMBT-jogot, ezért a keresztényeknek is egyet kell érteniük a népszavazás kérdéseivel, hiszen ha Jézus élne, iskolai felvilágosítást végző LMBT-aktivista lenne.

A népszavazás valódi tétje az, hogy az iskola ne váljon a genderpropaganda kirakatává és gyermekek ne legyenek bárki által szabadon átöltöztethető próbababái ennek a kirakatnak. A gyermekek nevelése egyedül a szülők feladata, a szavazáson való felelős részvétel azonban mindannyiunké!